Mielõtt elkezdtem inni a SuperGreenst a Prime pH-val, én nagyon keveset ittam. Ha egy nap fél liter folyadékot bevittem, akkor már elkönyvelhettem magamban, hogy aznap igazán szomjas voltam. Tehát nekem igazán nagy kihívás volt belevágni ebbe az egész életen át tartó kúrába.
Mivel semmilyen egészségügyi problémám nem volt korábban, és a súlyommal sem voltak gondok, sok nyereséget nem vártam a termék fogyasztásától. Ugyanakkor tudtam, hogy az étkezésem nem a legegészségesebb, mint az egy sokat dolgozó, édességet szeretõ, kisgyermekes anyától „elvárható". Igazából engem az fogott meg benne, hogy ennek a fogyasztásával megelõzhetem a késõbb esetleg elõforduló testi problémákat. Meg természetesen az, hogy másoknak segíthetek vele. És persze, az sem elhanyagolható tény, hogy a kiegészítõ jövedelemmel lekerülhet a figyelmünk az anyagi problémákról is. ;)
Húsvét hétfõ délután kezdtem el inni, és azt vettem észre, hogy engem nagyon felpörget. Addig este 9-kor én már alig voltam használható, de akkor este 1/2 12-kor már úgy tettem ágyba a testem, mert tudtam, hogy másnap korán kell kelnem. Rég éreztem ilyen frissességet!
Aztán a folyadék mennyisége sem volt olyan borzasztó (persze, nálam a munkahelyen megvolt a jó példa, itt mindenki nagy fogyasztó :)), a napi 2 liter az én testsúlyomhoz elég reálisnak tûnt, és idõnként meg is tudtam haladni. A fél liter folyadékot már egy ültõ helyemben meg tudtam inni. És ez igazán nagy nyereség volt a számomra, hogy mire képes a testem!
Már az elsõ napokban feltûnõvé vált, hogy a bõröm sokkal simább, bársonyosabb lett, bármiféle testápolás nélkül. És ez tényleg látványos egy addig nem sokat ivó embernél!
Amitõl féltem még, az a sok folyadék „mellékhatása", a sok pisilés. Persze, megvolt ez is, de hamar észrevette a szervezetem, hogy most megváltoztak a körülmények, így sikerült a vizet már nem csak „átmosásra" használnia, hanem meg is maradt az addig szomjazó sejtjeimben.
A SuperGreens jótékony hatásának köszönhetõ még, hogy érezni kezdtem a fogyasztói társadalom „normális", „emberi fogyasztásra alkalmasnak talált" termékeiben, hogy mennyire nem egészségesek. Túl vannak cukrozva, és tele vannak olyan anyagokkal, amikre nincs is szüksége a testemnek. Kezdtem meglátni az értelmét a vegetáriánus, bio-táplálkozásnak. Ha nem is 100%-osan, de érdekelni kezdett az egészséges életmód, és olyan ételeket is mertem megkóstolni (pl. különbözõ zöldségek), amelyekre eddig csak húztam az orrom.

És hát a legfõbb hatás, amit én szintén a SuperGreensre „kenek": észrevétlenül sikerült teherbe esnem. Az elsõ gyermekünkön még 10 hónapot „dolgoztunk", és egyelõre várni akartunk a kis tesóval, de ez a szer olyan gyorsan kipucolta a szervezetem, hogy észre sem vettük egy ideig, hogy õ mégiscsak meg akart foganni és születni! Úgyhogy lányok, asszonyok! vigyázzatok! Vagy vessétek bele magatokat a baba-projektbe! :)))
Mivel ez az elsõ 3 hónap kissé émelygõsre sikerült nálam, így áttértem a kapszulákra és a lúgos vízre. És szokott segíteni, ami igen fontos, hisz nagyon sokat utazom, dolgozom, és nem tehetem meg, hogy egy ágyban vészeljem át a napi rosszulléteket.
Nem eget rengetõ sikerek, de nekem fontosak, és az elõéletemhez képest igazán jó eredmények!

Parilla-Nagy Judit


Designed and hosted by PortDesign.