Vajon lehet-e a táplálékainkat úgy csoportosítani, hogy egyik egészséges, a másik pedig nem?

Sokan az alábbi igazságot hangoztatják, miszerint “Nincsenek egészségtelen ételek, csak kerülendő mennyiségek.” Én is vallottam ezt a nézetet, mindaddig, míg több tucat könyvet el  nem olvastam.

Ez a mondás azonban félre értelmezve sok ember számára felmentést, kibúvót ad a káros ételek fogyasztására nézve, hiszen csak “mértékkel” teszik, és abból nagy baj nem lehet. Tényleg nem?

Való igaz, hogy egy-két olyan falattól, ami nem szolgálja szervezetedet, még nem fogod 1-2 nap alatt feldobni a bakancsodat, sem 1-2 év múlva. Sőt, még három -négy falattól sem.  És még beteg sem leszel tőle. Ezért is sokan nem akasszák rá sok élelmiszerre az “egészségtelen” jelzőt. Hiszen rövid, belátható időn belül nem tesz kárt benned.

Viszont folyamatosan fogyasztva ezeket a “nem ártó” apróságokat, néhány évtized alatt komoly betegségek alakulhatnak ki. És feltesszük magunknak a kérdést??? Ugyan már, MITŐŐŐŐŐL?

Hiszen én nem is eszek egészségtelen élelmiszereket!!! Hát igen… Valóban nem???

Lehet, hogy a bekebelezett falatokat elkönyvelted egészséges élelmiszernek, vagy nem az egészségtelen kategóriába soroltad, hiszen úgy gondoltad, hogy a mértéken van a lényeg. Nos, nézzük csak, milyen táplálkozást is folytathatunk mértékletes táplálkozás mellett:

egy kis hús, egy kis fagyi, egy kis cukor, egy kis májkrém, egy kis zacskós leves, egy kis aszpartamos rágógumi, egy kis bolti lötty, egy kis fehér liszt, egy kis alkohol, egy kis cigi, egy kis tojás, egy kis tej, egy kis csoki, egy kis cukor, egy kis süti (no jó, ebből egy kicsit több is, hiszen egyszer élünk) – ugyan mindenből mértékkel…. és mégis, szerinted mi lesz az eredménye?

Ilyen “mértékletes” táplálkozás mellett szerinted hány évesnek fogsz kinézni 50-60 éves korodra? Milyen betegségekbe keveredsz majd? Vajon fitt, és üde, életerős leszel nagymama korodra is?

Hiába az egészségtelen ételek fogyasztása mellett a “mértékkel” jelző, a sok kis rossz összeadódik.

Viszont amiben a legtöbb ember szeret kompromisszumot kötni, az az, hogy friss, nyers, éltető zöldséget, gyümölcsöt is csak mértékkel eszik. (mert nem finom, mert unalmas, mert sok a savam, mert nem szereti a család, mert drága, mert előbb a hűtőben lévő maradék fogyjon el, mert, mert mert …. ugye, lehet sok kifogást találni???)

Persze, hogy az ember öreg korára is betegségektől mentes-e az sok mindentől függ: életmódtól, örökletes tényezőtől, fizikai aktivitástól, környezeti hatásoktól, mégis táplálkozásunk által döntően befolyásolni tudjuk egészségünket.

A korai öregedés nem természetes folyamat. A betegségek sem az élet velejárói. Tudsz tenni egészségedért! Változtass még ma!

Gondold át, hogy mindaz, amit fogyasztasz, vajon sejtjeidet szolgálja-e? Vajon éltető erő lakozik-e abban a táplálékban, amit éppen elfogyasztani készülsz? Ha többnyire nem így van, élj egészségesebben, míg nem késő! A Te érdeked, no és a családodé!

***

Van véleményed? Te mit gondolsz erről? Kérlek, oszd meg velünk is!

 

Forrás: http://www.fittnok.hu/egeszseges-kontra-egeszsegtelen-azaz-van-e-egeszseges-es-egeszsegtelen-etel?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=egeszseges-kontra-egeszsegtelen-azaz-van-e-egeszseges-es-egeszsegtelen-etel


Designed and hosted by PortDesign.