A vér pH-ja

Egészségünk szempontjából a legfontosabb, hogy a vér és a szövetek pH szintje mennyire savas vagy lúgos. Ahogy a test hõmérséklete nagyon szigorúan szabályozott, úgy a vérnek is egy nagyon szûk, enyhén bázikus pH-tartományban kell mozognia.
A pH skála 1-14-ig terjed. A 7-es érték semleges, 7-es alatt minden érték savas, 7-es felett pedig minden érték lúgos. A vér pH-ja pontosan 7,365.
A vérnek 7,365 értéken kell tartania a pH-ját, és a test mindent megtesz, hogy megõrizze ezt az érzékeny egyensúlyt a vérben. A test úgy tartja fenn a lúgosságot, hogy kivonja  a lúgosító ásványi anyagokat, mint amilyen a nátrium vagy a kalcium a csontokból és az izmokból, valamint úgy, hogy kihajtja a savat a kiválasztó szerveken keresztül. Ha nem tud kiürülni, akkor a szövetekbe kerül. Tehát ez egy egyensúlyozó mûvelet, amin a test végigmegy. Ez az egyensúly vagy az egyensúlyhiány a sav és a lúg között.
Mindennek az egyensúly a lényege. Az univerzum úgy mûködik, hogy ellentéteket tart egyensúlyban. Testünket alkotó univerzum sem különbözik ettõl. Amikor az egyensúly megbomlik, a betegség tünetei jelentkeznek.

 

A Candida és társai:

A savas hulladék a testben elõkészíti a talajt rengeteg olyan mikroszkopikus nagyságú élõlény számára is, amelyek potenciálisan pusztító hatással lehetnek ránk, kezdve a sort a Candidával.

 

A Candida egy latin elnevezés, egy élesztõgomba neve, amely az emberi testben él, de igazából egy gombafajta. Az élesztõ-, penész- és egyéb gombák növényi egysejtû életformák, amelyek belakják a földet, a vizet és a levegõt egyaránt. Gyakorlatilag mindenhol ott vannak. A Candida például rendszerint az emésztõcsatornában található. Valójában meghalnánk nélküle. Ezzel együtt könnyen elõfordul, hogy drasztikusan túlszaporodik, olyan tünetek széles sorát okozva ezzel, amelyek lehetnek bosszantóak, krónikusak, vagy végzetesek. Ez az a probléma, amit a nõk úgy ismernek mint hüvelyi gombásodás, illetve szülõk is megismerték talán, ha újszülött gyermeküknek volt valaha szájpenésze (ami nem más, mint a torokban szaporodó Candida).

Noha a hagyományos orvostudomány felismeri, hogy ezek, és még egy pár más egészségügyi probléma az élesztõ- és egyéb gombák szaporodásából ered, az igazság az, hogy a tipikus amerikai táplálkozás az emberek elsöprõ többségénél az élõsködõk kontrollálatlan szaporodását idézi elõ a testükben – és ennek következményei katasztrofálisak lehetnek.

Valójában, a túl sok Candida csak egyike a kis gonosztevõknek. Mikroorganizmusok pestisében élünk, mibe éppúgy beletartoznak a gombák, mint a baktériumok és a vírusok. De ami még ennél is rosszab, hogy nem csak a mikroorganizmusok áldozatai vagyunk, hanem anyagcseréjük mérgezõ végtermékeié, más néven „mikotoxinoké” és „exotoxinoké”
(„miko” = gomba, „exo”= bakteriális, és „toxin” = méreg).

A mikroorganizmusok akkor hozzák létre ezeket a savas méreganyagokat, amikor megemésztik (igazából megerjesztik) a glükózt, a fehérjéket, és a zsírokat - ugyanazokat a tápanyagokat, amiket a testünk energiatermelés céljából igyekszik használni.

A Candida és más mikroorganizmusok a test gyengébb területein élõsködnek, azt mérgezik és túl is terhelik. Egy savas környezetben valójában szabad utat kapnak ahhoz, hogy károsítsák a szöveteket és a testi mûködést. A testünkben található glükózból élnek, ezt használják energiatermelésre, a zsírunkat és a fehérjéinket pedig (még a genetikai anyagunkat, a nukleinsavakat is!) növekedésre és szaporodásra. Ezek az organizmusok szó szerint élve megesznek bennünket! Majd ezt követõen a melléktermékeiket (savakat) bejuttatják a véráramba, valamint a sejtek belsejébe, tovább szennyezve így a rendszert.

Mindenkinek foglalkoznia kell a mikroorganizmusokkal, akkor is, ha (még) nem érzékeli önmagán a túlszaporodás külsõ jeleit. Ez azért van, mert a túlszaporodás két fázisban történik meg. Az elsõ, kezdeti növekedési fázisban ezek a mikroformák kis kolóniákban szaporodnak, és bár többnyire láthatóak a vérben, valószínûleg nem észlelhetõk még fizikai tünetekbõl. A második, akut vagy krónikus tüneti fázisban nyilvánvalóvá válnak a kellemetlen tünetek és komplikációk. Ekkor már elég erõsen panaszkodik a test, figyelmeztetõ jelzéseket küld és segítségért kiált. A túlszaporodás második fázisa történhet viszonylag hirtelen, de eltarthat évekig is, amíg megtörténik.

Még ebben a második, súlyosabb állapotban is mindössze annyi kell az állapot visszafordításához, hogy egy olyan belsõ környezetet kell létrehozni a testben, amelyik nem támogatja a mikroorganizmusokat. Ehhez csupán arra van szükség, hogy egyensúlyi állapotba hozzuk a vér és a szövetek pH-ját, étrend-kiegészítõkkel és lúgosító diétával. Természetesen, jobb lenne még az elején megfogni õket, mielõtt a helyzet elfajul.

Hogy lehet, hogy nem érzek szomjúságot, ha egyszer azt mondják, hogy dehidratált vagyok?!

Fontos megértened, hogy a szomjúság-érzésed fokozatosan vesztetted el, ahogy a tested krónikusan, és egyre növekvõ mértékben vált dehidratálttá, már kora ifjúságodtól kezdõdõen. Korunk elõrehaladtával, sejtjeink víztartalma csökken, akár addig a mértékig is, hogy a sejteken belüli víz mennyisége, összehasonlítva a sejtközti térben lévõ víz mennyiségével, lecsökkenhet a korábbi 1,1-es arányról, akár 0,8-ra is. Ez nagyon drasztikus változás, és azt okozza, hogy elveszted a szomjúság érzésedet menet közben.
Minthogy a víz egy bizonyos mennyisége szükséges a sejtjeink mûködéséhez, a csökkent vízmennyiség azt okozza, hogy romlik a sejtmûködésünk hatékonysága. Egyszerûen szólva, a sejtjeink annyira egészségesek, mint amennyire az a folyadék az, melyben fürdetjük õket!

Születéskor testünk 90%-a víz és csupán 10%-a szilárd anyag. Korunk elõrehaladtával, testünk elkezdi elveszteni a víztartalmát, és a dehidratációnk odáig fajulhat, hogy már csak 70% vízbõl és 30% szilárd anyagból fogunk állni. Halálunkkor már csak testünk 50%-a víz! Lényegében mondhatjuk, hogy a dehidratációba halunk bele! Csak azért mert nem érzed a szomjúságot, még nem jelenti azt, hogy nem vagy szomjas. A tested csak alkalmazkodott, és elfedi a problémát.
Egy felnõtt testben 40-60 liter víz van. Ezt a víz mennyiséget kell naponta szûrni, tisztítani és pótolni a veszteségét. Ha ez nem történik meg, akkor testünk patakjai és folyói elszennyezõdnek az emésztésünk, légzésünk, és anyagcserénk során keletkezõ savaktól. Amikor ezek a savak felgyülemlenek, a dehidratáció olyan jelenségeit tapasztaljuk, melyeket betegségeknek hívunk. Valójában minden betegség a dehidratációnak és testnedveink lúgos pH-ja felborulásának eredménye. A betegség nem a sejtekkel, szövetekkel, vagy szervekkel kapcsolatos, hanem a hidratáció mértékével, és azoknak a folyadékoknak a minõségével, melyek azokat a sejteket veszik körül, amelyekbõl a szövetek és a szervek felépülnek.

 

 


Designed and hosted by PortDesign.